Vissza az óvodába, iskolába

Közeledik a szeptember… a nyári szünet lezárása pedig nem csak a gyerekeknek nagy változás, nekünk szülőknek is kihívás (jaj, de mennyire😅)! Ebben a cikkben olyan ötleteket gyűjtötem össze, amik segítik a kicsiket és nagyobbakat, hogy könnyebben induljanak vissza az óvodába, iskolába. 

Ilyenkor még jönnek az utolsó nyári élmények, az estébe nyúló játszóterezések, strandolások, programok – de lassan már vissza kell térnünk a “dolgos hétköznapokhoz”. Kezdjük is! 

 

Gondoljuk át a napi rutint 

Érdemes átgondolnunk előre, hogyan fognak alakulni szeptembertől a napjaink: 

  • Ha gyermekünk most lesz iskolás, előfordulhat, hogy hamarabb kell beérnie – de mindenképpen PONTOSAN oda kell érnie az iskolába.
  • Előre kell gondoskodnunk a napi felszereléséről, tízóraijáról, tanszerekről.
  • Délután még lehet, hogy marad házi feladata, aminek az elkészítésére időt kell szánnunk.
  • Be kell illeszteni a hetünkbe az iskolán kívüli programokat és 
  • jó lenne egy kis játékra, kikapcsolódásra is időt hagyni.

Ha nem akarjuk, hogy a nyakunkba szakadjanak a tennivalók, alakítsunk ki rutinokat (pl. reggeli elinduláshoz, étkezésekhez) és tervezzünk!

korabbi lefekves

Pihent gyerek, könnyebb elindulás

Akár iskolát kezd, akár az óvodába tér vissza, ugyanúgy fontos, hogy gyermekünk kipihenje magát. Így könnyebben ébred reggel, kevésbé lesz nyűgös és jobban tud koncentrálni napközben.

Ehhez érdemes már az utolsó augusztusi héten fokozatosan visszaállni a korábbi lefekvéshez. 

Sokat segít, ha a dolgok esténként hasonló sorrendben követik egymást, mert így fokozatosan ellazulnak a gyerekek, nem csak úgy “beesnek” az ágyba. Például vacsi után már nincs TV-zés, hanem esetleg egy közös játék, fürdés, fogmosás, stb. végül esti mese az ágyban. 

Nem kell óramű pontossággal történni mindennek, de hasznos lehet egy olyan időpont, amihez tudsz viszonyítani. Nálunk például ilyen, hogy 6 óra körül elkezdünk a vacsorához készülődni.

Ez persze lehet fél 6 is, ha épp mindenki farkas éhes, de ki is tolódhat, ha később érünk haza valamilyen programról. A lényeg, hogy én tudom, hogy ez után még a profi időhúzás mellett 🙂 is bele fog férni a mese és egy kis beszélgetés. 

esti rutin

 

A gördülékeny reggel előző este kezdődik

Nem tudom, Ti hogy vagytok ezzel, de én ébredés után egy ideig csak kóválygok a kávémmal, lassabban pörgök fel és bizony a lányom is ilyen.

Nekem (nekünk) nagyon sokat segít, ha előző este kicsit előkészülünk. Kikészítjük a ruháit és az aznapra szükséges dolgokat egy bizonyos helyre, így reggel nem kell végigtúrni a ruhásszekrényt, csak egyszerűen felöltözni. 

Több ismerősömnek bevált az “induló doboz”.

Minden gyerkőcnek egy-egy dobozba, rekeszbe összekészítik a reggeli elinduláshoz szükséges dolgokat, amit csak fel kell markolni, mielőtt kilépnek az ajtón. Mivel mi is az előszobába tesszük, amit nem kellene otthon hagyni, mindenképp ki fogom próbálni ezt a rendszerezést! 

elozo este kikeszitjuk

 

Heti tervező, gyerekeknek is 

Szeptemberben az egyik legaktuálisabb dolog a család életének összeszervezése. Jó ötlet beszerezni egy családi naptárt, ahol mindenki programjainak jut hely a külön oszlopokban, de egy krétás vagy mágneses táblára mi magunk is készíthetünk hasonlót. 

A kicsiknek különösen nehéz az időben tájékozódni. Holnap, kedden, csütörtök délután… gyakran követhetetlen számukra, melyik nap mi fog történni. Ezért szeretem vizuálisan is megjeleníteni (azaz lerajzolni), mi várható a héten. 1-2 kis rajz a családi naptárban segít láttatni, hányat kell aludni, amíg utazunk a nagyihoz, vagy mikor lesz végre megint fociedzés. 

Óvodásoknak még jobb, ha készítetek egy egyszerű heti gyereknaptárt, amit a kisebbek is önállóan tudnak kezelni. Legközelebb megmutatom, nálunk mi vált be!

 

Szakítsunk időt a beszélgetésre

Iskolaidőben nehezebb minőségi időt tölteni gyermekeinkkel, mint nyáron. Engem mindig elborzaszt az a statisztika, ami szerint az átlagos magyar szülő napi 7 percet beszélget a gyermekével. 7 perc a napunkból arra fordítva, aki életünk egyik legfontosabb szereplője?…

Tegyünk érte, hogy gyermekeink is tudják, érdekel minket, ami történik velük!

A napi teendők mellett is fontos, hogy szakítsunk időt egy kis beszélgetésre.  Megkérdezni, hogy telt a napjuk, tudunk-e valamiben segíteni az iskolai feladatokkal, vagy csak szeretne-e mesélni valamiről, ami épp foglalkoztatja. Próbáljunk beiktatni egy közös étkezést a munkás, iskolás hétköznapokon is! 

közös etkezes beszelgetes

 

Szűrjük meg a programokat

Úgy látom, tanév közben a gyermekek egyre inkább elfoglaltak és fáradtak. Sokak járnak külön foglalkozásokra, szakkörre, sportra, fejlesztésre, vagy még egy nyelvet tanulni. 

Azonban óvodás és kisiskolás korban épp ilyen fontos a szabad játék is! 

Ez alatt azt a játékélményt értem, amikor nem irányítjuk, terelgetjük a gyermeket, hanem elmélyülten, belefeledkezve elfoglalja magát. Ilyenkor rengeteget fejlődik a kreativitása, mozgása és ki tud kapcsolódni az egész napi óvodai, iskolai odafigyelés, alkalmazkodás után. Erre jó alkalom egy délutáni játszóterezés,  találkozás a kis barátokkal a szabadban, de otthon is ott a lehetőség a kedvenc játékokkal.

Biztos vagyok benne, hogy legtöbbünk mindent szeretne megadni csemetéjének a sikeres élethez. Sokszor nehéz választanunk a rengeteg izgalmas és fejlesztő program közül, hiszen mindegyikből profitál majd!

Mégis figyeljünk arra, hogy ne zsúfoljunk be minden napra különórát, mert egy ekkora gyermeknek igenis szüksége van arra, hogy néha “csak úgy” szaladgáljon és ráérjen túrni egy kicsit a homokot vagy ábrándozni…

Sajnos még most is velünk van a koronavírus és a bizonytalanság, amit magával hozott, aztán jött a háború és idén nem tudjuk, mivel fognak fűteni télen az iskolában… Elkeserítő… de hiába szeretnénk, nem tudjuk megmondani, mi lesz 2 hét, vagy 2 hónap múlva. 

Ezért ha lehet, inkább irányítsuk a figyelmünket azokra a dolgokra, amiket tudunk befolyásolni és töltekezzünk sokat az apró örömökből, együtt töltött időkből! 

Vidám és sikerekben gazdag új tanévet kívánok Mindannyiunknak! 😍🤩

Tetszett az írás? Leveleimből 💌 elsőként értesülhetsz az új cikkekről, fejlesztési tippekről és játékokat is szoktam küldeni! 🙂 ⬇️

Egyéb
cikkek